Osztálykarácsony
Hűha...
Ez az idei osztálykarácsony hihetetlen volt. Ajándékozás volt, aztán mindenkinek mesélnie kellett magáról valamit, hogy mit kívánnánk. És rengetegen sírtak. Úgy csodlkoztam, hogy ennyire meg tudnak nyílni páran. És olyan dolgok derültek ki, amelyekre nem gondoltam volna. Ilyenkor jön rá az ember, hogy néha túl kell látni a saját kicsinyes problémáinkon, hogy meg lássuk azt ami valóban fontos. És ilyenek a társaink. Az osztálytársaink, barátaink, családtagjaink, bárki. Ebben a mai, rohanó világban, az ember örül, ha egy kényelmes fürdőt tud venni egyszer, felhalmozódik egy csomó fontos hír, feszültség, esemény, bármilyen apróság és magunkban tartjuk. Aztán hónapokig meg sem kérdezik tőlünk, hogy hogy vagyunk, legfeljebb csak ilyenkor, Karácsonykor van egy kis idő, hogy megálljunk, de ezt is csak azért, mert így szokás és a média ezt mondja. De komolyan, mit kezdenénk, ha nem létezne tévé, számítógép, plakátok, reklámok meg mobiltelefon? Ez egy nagyon fogós kérdés. A többségen elvonási tünetek jelentkeznének. Hát igen ez lett belőlünk, ilyenek vagyunk. Naponta órákat töltünk a számítógép előtt, nem vesszük észre függőságünket, ahogy elszívja az életkedvet tőlünk. A gép az arcunk előtt éscsak nézzük, néha pislogás nélkül percekig. És mi lesz belőle? ...
Szóval, jó pár osztálytársamból olyat váltott ki ez az ünnepség, amit nem vártam. Oké, tudtam, hogy valaki érzékenyebb lány, és elsírja magát már egy szomorú filmen, de hogy többen is őszíntén elmondják, hogy mi bántja őket, könnyek között... Felkavaró és elgondoltató volt az egész. És rájöttem, hogy nem nekem vannak a legnagyobb problémáim. Egyeseknek sokkal nagyobb szükségük van szeretetre, a Szeretet Ünnepére, A Karácsonyra most, mint bármikor. Csak kívánni tudom, hogy mindenki rokona egészséges lesz és mind boldogok lesznek.
Kívánok hát mindenkinek boldog Karácsonyt!