4. rész -Az igazgató

Virág szomorúan ült a helyén.A tanár késett.Nagyon bántotta őt amit a többiek mondtak neki.Rácéloztak és még nem is bánták.Most is leveleznek valamin.Már-már kedve volt sírni.Pedig mégcsak pár napja jár ide.És máris elege van!Ekkor határozta el:Le fog fogyni!

-Jó reggelt!-lépett be a matektanár.Hirtelen abba maradt a beszéd és rekordidő alatt eltüntek a levélpapírok.Zoli aki hátul ült gyorsan bekapta a szendvicsét majd teliszájjal elkiálltotta magát:

-Jó reggelt kívánok!

Persze a többieke rögtön röhögni keztek és Virág is mosolygott egy kicsit.

-Na!A mai órán belekezdünk a szöveges feladatokba!Ez nagyon fontos anyag...-mondta volna még ,de valaki kopogott.

-Tessék!-szólt a tanár

-Elnézést a zavarásért csak jöttem körbenézni egy kicsit...-mondta az igazgató miközben alaposan körbetekintett.Odalépett az néhány padhoz és belenézett-Folytassák  csak nyugodtan!Mintha itt se lennék!-mondta miközben az egyik gyerek padjában turkált.

-Rendben.Szóval.Ez nagyon fontos ugyanis ez alapja annak amit később tanulni fogtok és ha ...

-Ahá!-állt fel diadalittasan az igazgató-Egy mobiltelefon!Miért nem adtad be?-förmedt a rá szegény Pistire.

-Elfelejtettem...-mondta halkan a fiú.

-Aha.Elfelejtetted!Valahogy minden nap.Tavaly is .A te memóriádnak valami gondja lehet...

-Igen, voltunk orvosnál is.Ott is mondták...-mondta gondolkodva  a fiú.Néhányan már kuncogtak.

-Aha.És arra emlékszel hány napig tart az iskola?

-Azthiszem 184...

-Igen!És te 182  iskolai nap múlva láthatod újra a telefonod!-tette diadalittasan a zsebébe a mobilt az igazgató , és elindult az ajtó felé-Most elmegyek.És ha bárkinél találok még hasonló elektronikai készüléket, az se láthatja azt év végéig!

Mikor kiment néma csend volt még pár másodpercig majd az osztály fellélegzett.

-Na, szóval...-kezdett bele a tanár ,de  már senki nem tudott igazán figyelni az anyagra.

 

Blog V!V

18. rész-Igaz barátok

Október 6. Péntek Tegnap, Virág sokat gondolkodott azokon amiket hallott.Tényleg ennyire egyszerű?Arra a következtetésre jutott,hogy elkezd törődni magával.Végtére is, egy másfél hónap múlva 14 lesz, csak nem lesz baj, ha hajbalzsamot használ és arckrémet? Eléggé aggódott, hogy most mi lesz...

17. rész-Találka

Október 5. Csütörtök Délután Virág Csütörtökönként, elszokott járni úszásra.Most még otthon készülödött.Nemsokára lement a földszintre, és kinyitotta az ajtót.A hűvös szél megcsapta arcát.Egyszercsak nevetést hallott.Óvatosan körbetekintett.Nem látott senkit.Ez fura!-gondolta-Mintha Anna...

16. rész-Hanna és Ákos

Október 4 Szerda Suliban vannak.Hanna hiányzott már Csütörtök óta.Virágtól kérte el a házit.Biológiával kezdtek, Dóra néni éppen a hihetetlenül izgalmas növények felépítését magyarázta.Mindenki unatkozott, Virág sem volt túl jó passzban így szinte már leragadtak a szemei.Csak Ákos és Hanna...

15. rész-Krisz

Október 2 Hétfő este otthon __________________________________________________________________________________________________________________________________ Virág megint a stardolon volt.Kriszt várta.Szeretett volna beszélgetni vele.Mikor beteg volt , sokat beszélgettek.Várt.Végül átöltözött és...

14. rész-Újra a suliban

Hétfő Október 2 Hétfő Virág hiába próbált megint lebetegedni nem ment.Kénytelen volt hát suliba menni.A házikat se tudta elkérni.Nincs kitől.Senki osztálytársának nincs meg a száma és facebookja sincs.Így hát, nem csak a lányoktól félhetett hanem a tanároktól is mit fognak szólni, a háziaihoz. Nem...

13. rész-Egy hét múlva

 Szept 29 Péntek Virág egész héten nem jött iskolába.Fájt neki a megaláztatás és, hogy ekkorát csalódott az LB-jében.Vagyis a volt LB-jében.Aki igazából, úgyanúgy egy olyan szemét lány volt , népszerűségi vággyal mint a többiek.Talán csak szánalomból, kényszerből, mutatkozott vele mert Virág...

12. rész-Délután 2

Ezt nem hiszem...

11. rész-Délután 1

Virág úgydöntött akkor is elmegy vásárolni, legfeljebb messzebbre, hogy véletlenül se találkozzon a lányokkal!Ahogy hazaért el is múlt a haragja és szorongás vette át.Mi van ha most már mindennap kötözködnek és jobban gyűlölnek majd?Még 2 évig tűrnöm kell majd?Félek. Virág ugyan félt, mi lenne ha...

10.rész-Ellenállás

Szept 21 Péntek Virág is Krisz tegnap sokat beszélgettek, úgy mindenfélékről.Megbeszélték másnap is fognak beszélgetni.Így Virág ma sokkal jobb kedvel indult be a suliba.Úgy döntött nem fog ma figyelni Hannára , nem érdekli ha nem lesznek barátnők.Mégis mikor belépett az osztályterembe és meglátta...

9. rész-Szerzek valakit!

Szept 20 ,1 hét múlva:Csütörtök Este van.Virág otthon a számítógép előtt ül.A stardollon játszik.Ott szép, szőke haja van kék szeme vékony alakja és egy csomó új szép ruhája.Sok barátja és itt érzi igazán boldognak magát.Amint a mai napon gondolkodott: Mi a bajuk velem?Mindenki utál!A lányok és...
1 | 2 >>